Barion Pixel
Teréz anya kérdései, válaszai

A legszebb ajándék?
A megértés az együttérzés.

Adventi koszorú

Mind a(z) 3 találat megjelenítve

Az adventi koszorú története
Karácsony előtt a keresztény világban, még nem vallásos családok otthonában is, elterjedt szokás örökzöldből készített, négy gyertyával díszített koszorút tenni az ünnepi asztalra. Honnan származik, és milyen szimbolikát közvetít az adventi koszorú?
Az advent a keresztény világ egyik különösen fontos ünnepe: a karácsonyi ünnepkör kezdete. A Gergely-naptár szerint december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal – más definíció szerint a Szent András napjához (november 30-hoz) legközelebb eső vasárnappal – kezdődik, és karácsonyig tart.
2021-ben november 28-re esik advent első vasárnapja. Ezen a napon keresztény családok millióinak ünnepi asztalán gyújtják meg az első gyertyát, ami azok számától és színétől függetlenül egyaránt meghitté és emelkedetté teszi ezt a szép ünnepet.
Az elnevezés a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami azt jelenti: az Úr eljövetele. A Jézus születésének ünnepére, azaz karácsonyra való készülődés mindvégig a megtisztulás jegyében zajlik.
Az adventi koszorú a feljegyzések szerint a 19. század közepén, a Németalföldön jelent meg. Először valószínűleg 1839-ben, egy bizonyos Johann H. Wichern nevű lutheránus lelkész készített hasonlót: egy örökzöld ágakkal díszített kocsikeréken elhelyezett huszonnyolc gyertyát, amelyek közül négy nagyobb vörös színű volt, a többi pedig fehér. Wichern a templomban fellógatott keréken karácsonyig minden nap eggyel több gyertyát gyújtott meg, a négy vasárnapon pedig természetesen a vörös gyertyák égtek.
Ez a szokás Európa-szerte csak a 20. században terjedt el. A huszonnyolc gyertya időközben négyre, a vasárnapok számára redukálódott, de megmaradtak a koszorút díszítő – illetve alkotó – örökzöldek, főleg fenyőágak. A katolikusok a protestáns hagyományoktól eltérően lila gyertyákat állítanak az adventi koszorúra – egy kivételével: a harmadik, azaz az örömvasárnap gyertyájának színe ugyanis a koszorún is rózsaszín. A lila a bűnbánat és a megtérés színe, a rózsaszín pedig a közelgő ünnepet jelképezi.
A gyertyákat vasárnap reggel szokás meggyújtani, de sokan ezt már az azt megelőző szombaton este megteszik. Karácsonyig a gyertya gyarapodó fénye az ünnepi várakozás, majd a negyedik vasárnapon a karácsony elérkezésének szimbóluma.
A négy gyertya egyúttal négy fogalmat is szimbolizál: hit, remény, szeretet és öröm. A római katolikus szimbolika szerint ugyanakkor négy meghatározott személyre, illetve népre is utal. A három lila gyertya Ádám és Éva (hit), a zsidó nép (remény) és Keresztelő Szent János (szeretet), illetve a rózsaszín gyertya Szűz Mária (öröm) szimbóluma.
FORRÁS: DANNY LAWSON/PA IMAGES VIA GETTY IMAGES

    Kosár